2016. január 16., szombat

65. Enough!

Van egy fertőzés az elmém képzeletében
Remélem belefulladnak a füstbe mert én kifüstölöm őket a pincéből

Másnap reggel korán keltem. Nem voltak testemet ölelő karok, nem volt reggeli csók, semmi nem volt, ugyanis Louist este hazahívatta az asszony. Így történt tehát, hogy reggel neki kezdtem a reggelinek, majd lementem egy picit edzeni. Miután végeztem a bemelegítéssel, a rúdhoz lépkedtem. Belenéztem a tükörbe, ami velem szembe volt, majd vigyorogva csimpaszkodtam rá a rúdra és teljesen átvette az érzés az irányítást. Az adrenalin, a szabadság érzése. A zene ritmusára mozogtam, ezzel új koreográfiát kitálalva. A valóságba a hatalmas taps zaja, és a fütyülés rántott vissza. Leereszkedve szálltam le, és a hajoltam meg a közönség előtt.
- Honnan tudsz ilyen ügyesen mozogni a rúdon? - kérdezi Olívia kómásan. Mielőtt válaszolok, végig nézek rajta. Haja kócos, szemei vidámak, de most van benne egy csodálás is. Felső testét Liam pólója takarja, lábai pedig szabadon. Felkuncogok, majd ismét kék szemeibe nézek.
- Régen rúdtáncos voltam. Ott találkoztam ezzel a négy idiótával. - mondom vigyorogva.
- Louis kapta őt, aztán lesokkolta azt a balfaszt. Mi meg tökre ráparáztunk, hogy bedrogozta szegény srácot. Aztán whiskyvel meg egy pofonnal visszahozta közénk! - Niallel felröhögünk, majd felmegyünk és megreggelizünk. Liam és Olívia rögtön elvonulnak a két fiú pedig rám néz.
- Megint unatkoztok? - kérdezem vigyorogva.
- Én a testőröd vagyok, Szépségem! - jelenti ki felháborodva Niall, mire Harryre nézek kérdőn.
- Egyszerűen unatkozok. Te meg amellett, hogy dögös is vagy, mindig van valami ügyed. Szóval ma hova? - kérdezi, én meg felnevetek fejcsóválva.
- Felöltözünk és fél óra múlva itt találkozunk. - jelentem ki, ők pedig felrohannak. Én is ezt teszem, de mielőtt belépnék a szobámba, Olívia szól rám.
- Igen? - fordulok a lány felé, ő pedig közelebb jőve suttogni kezd.
- Mikor... Szóval, mikor vesszük el attól a ribanctól és az apjától Európát? - képzeletben a fejemre csapok, hogy, hogy is felejtettem el ezt.
- Ohm, mit szólsz a jövő héthez? Rengeteg dolgom van, és most itt van Nash Grier is... - kotyogom ki, mire felcsillan a szeme.
- Ő az unokatesóm! Vagyis volt... - jelenti ki, belőlem pedig sokkot vált ki.
- Ugye csak szopatsz? - kérdezem, de megrázza a fejét.
- A mostoha apámnak volt egy húga, aki idő előtt esett teherbe, így nem szopatlak. - megcsóválom a fejem, majd mélyen nézek a szemébe.
- Köszönöm szépen! - majd besietek. Gyorsan lezuhanyozom és felöltözöm. Egy csíkos pólót veszek fel, és egy piros szoknyát, cipőnek pedig egy hosszúszárú fekete Converset húzok. Szemet csak kihúzom, hajamat feltúrom, majd szemüveget veszek fel, és letrappolok, miközben válltáskámba beledobom a telefonom.
- Fiúk igyekezetek! Elől várlak titeket! - ragadom meg a kocsi kulcsot, majd a garázsba sietek. Nem a BMW - hez megyek kivételesen, hanem a matt fekete Audihoz. Bepattanok, beindítom a motort és hamar a ház elé hajtok. Ujjaimmal dobolok a kormányon, közben egy fiú énekel a rádióban. Amennyire ki tudtam venni, a srác szerelmes, csak nem mondja el a csajnak, így csak ábrándozik róla. Oh, de ismerős az ábrándozás, csak abban reménykedek, hogy nem olyan perverzen, mint én. A két fiú bepattan hátra, én pedig a gázra taposva indulok meg.
- Szóval miért lett a fél órából 20 perc? - kérdezi Niall előre hajolva és a visszapillantóba csinálja a haját. Anyám, mik vannak! - És mi ez a szuper kocsi? - egy röpke pillanatra rám néz, majd visszamegy a helyére.
- Állítólag Nash, annak a ribancnak az apjának a húgának a fia. - mondom kanyarogva egyet. - És ha ez igaz, az a gyerek vérfertőzésben fog szenvedni, amit természetesen nem akarok, ha van rá némi esély, hogy Lou vére is csörgedezik benne. - mondom sóhajtva.
- Ez oooolyan romantikus!! - Harry lányos hangon szólal meg, Niall pedig röhögésben tör ki. Hát, ilyen nincs. Mi ez nevetés?!? Félre kell állnom, mert se én, se Harry bírjuk ki. Kicsordul könnyem és szerencsénkre Niall is velünk röhög. Mikor csillapodnak a kedélyek Niallre pillantok, és újra feltör, de most sikerül fékeznem így újra az útnak indulok, míg a fiúk hátul tovább fulladoznak a röhögéstől. Megérkezünk a bunkerbe és kiszállva már csak vigyor pihen ajkainkon. Belépünk és mindhárman elfoglalunk egy - egy gépet. Még az enyém bekapcsol, kávét készítek és három bögrébe szétöntve teszem le a fiúk elé, és én is helyet foglalok a poharammal.
- Szóval ki mit keress? - kérdezi Niall belehörpintve italába. 
- Te kideríted az életét! Hol dolgozik, hol lakik, milyen kocsija van satöbbi. Harry te kideríted, hogy jelenleg hol van. Én meg kutakodok a családjáról egy picit. - morgom és neki is állok letiltani a gépeket, hogy ne nyomozzanak le. Miután ez megtörtént neki kezdek a családfa felkutatásának. Ahogy szó volt arról a köztudatba azt a hírt adták le, hogy Nash Grier tényleg odaszületett. De hasonló a szituáció, mint Olíviánál. Őt is elrabolták csak őt a kórházból. Hogy miért? A ribanc nagyapja, vagyis Anastasia apa felőli nagyapja, úgy akarta magát benyalni - gondolom én -, hogy választhatott egy gyereket. Neki pedig Nash kellett. Még csoda, hogy a nevét meghagyta. Miután kiderült, hogy nincs vérfertőzés megnyugodtam és inkább a Redrick családnál kezdtem el kutakodni. Ezek szerint Nash csak egy gyerek volt anno, de Olívia nagyobb célokra kellett. De a ribanc és a halott bátyja igazi rokonságban álltak. Az apjuk, Thomas, a Redrick maffiának dolgozott és épp egy küldetésről tért vissza mikor az anyjuk, Lisa, megpillantotta őt és szerelem volt első látásra. Kérdésem ez miért is van ilyen szépen és romantikusan ide leírva?  
- Meg van Nash! - jelenti ki Harry. - És nincs olyan messze, mint hinnétek! - néz fel gépe mögül vészjóslóan. 
- Mesélj, Styles! - Niall dől hátra és kíváncsian nézi az izgatott srácot. 
- Ha azt mondom, hogy épp Glasgowba tartózkodik, ugyanis... - itt Niallre pillant, aki kiegyenesedve mered a képernyőre és folytatja. 
- Ugyanis a srác színész és épp vasárnap lesz egy filmpremierje. - vigyorogva pillant fel rám én pedig összedörzsölve tenyerem vigyorodom el. 
- Pénteken parti, szombaton pihenünk, vasárnap csomagolunk és indulunk is. Megnézzük a filmjét utána pedig elcsábítva Mr Griert, kifaggatjuk, mit tud, mit tett és vállalja – e, a gyereket. - a mondat végeztével leülök és vigyoromat mosollyá csökkentve hunyom le szemeim. Rá fogok jönni mit, rejteget a Redrick család még, és ha meg van, hogy is mondjam, nem vagyok az a csöndes kislány, főleg ha az ellenfelemről van szó. 

- Miért vagy vele ilyen gonosz? Mit tett veled, amiért ezeket érdemli?!? Az istenért! Hisz terhes! Hisz a menyasszonyom! A gyerekemet hordozza a szíve alatt! - ordibál velem, én pedig megszeppenten nézek kék szemeibe, ami most olyan hidegek, jegesek és a szerelem helyett az undortól, gyűlölettől izzanak. 
- Az a gyerek nem a tiéd! Nem érted meg, hogy megcsalt?!? - üvöltök rá, mire gúnyos mosoly terül szét ajkain, szemei megvetést sugároznak irányomba. 
- Ő legalább nem feküdt le egy haverommal sem, Rebecca. Lehet ribanc volt, de te annál is nagyobb ringyó vagy. És ne mond, hogy így meg úgy szerelmes vagy belém! Ha szerettél volna behúztad volna azt a kikúrt kézi féket! Megálltál volna a STOP táblánál, de nem. Te hagytad, hogy feldugják beléd az ujjukat, hogy a farkuk benned járjon. - szemeit lesüti, a csalódottság pedig csak úgy bezengi a kis szobát. 
- Tudod mégis mi a legfájdalmasabb? - kérdezi szemeimbe nézve. - Hogy te végig titkold előlem, hogy van terved! Hogy te tudsz mindent! Hogy tiéd Anglia, hogy egyszerűen csak hagytad, hogy a sötétbe tapogatózzak. Amit soha nem néztem volna ki belőled, hogy úgy mondod, a szemembe a szeretlek szót, mintha bármit is számítana neked. Míg nekem az egész életemet jelentette, Rebecca. - ezzel egy fegyvert fog meg, fejéhez emeli és alsó ajka megremegve kezd bele az utolsó mondatába. - Mert mind ezek ellenére, most is kurvára szeretlek. Hiába próbálom tagadni. És ahelyett, hogy elfogadjam, ezt az érzést inkább megölöm magam! - a fegyver elsül, én túlkésőn kapok utána. Már csak élettelen testét szorítom magamhoz. Nem ez nem történhet meg. Nem halhat meg, nem szabad neki meghalnia. Nekem kéne, mert sokkal nagyobb fájdalmat kapott, mint én valaha. Édes Istenem, miért hagytad, hogy ez történjen?!? 
  Bezárt ajtók mögött tartjuk
Mindig mikor látlak, egy kicsit jobban haldoklom
Lopott pillanatok, amiket úgy szereztünk, ahogy a függöny legördül
Sosem lesz elég
Ahogy a hazám felé vezetsz ki
Nem tudom megállítani néma könnyeim legördülését
Mindkettőknek el kell rejtőznünk kint
Ahol nem lehetek a tiéd és te sem lehetsz az enyém....

- Rebecca. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jót álmodsz, de unatkozom. - szemeim szétrebbenek, a képemből Harry épp kiszállna, de megfogom csuklóját és mélyen nézek a szemeibe. 
- Ha illúzióm van! Azonnal. Érted? Azonnal kelts fel! - felkelek és mindkét fiú meglepetten néz rám. 
- Mi történt most? - kérdezi Niall nagyot nyelve. Remegve sóhajtok fel. Ez egy nagyon tanulságos illúzió volt, és most erről képtelen lennék nekik beszélni, így inkább átölelem Niallt, a mellkasába fúrom arcom és visszafojtom könnyeim. Nem szabad sírni! Nem szabad sírni!
- Mi történt, Kicsim? - rohan oda Lou, mikor haza érünk. Egész haza úton csak néztem ki az ablakon, egy szót sem szóltam. Talán nem ezt kellett volna tennem, de ezt éreztem most jónak.
- Beszélnünk kell. - nagyot nyelek, ő pedig furán néz a fiúkra.
- Ugye, nem valami hülyeségre készülsz, Rebecca? - kérdezi Harry, de későn teszi. Louis kezeit megfogva magam után rángatom, be a szobámba, leültetve velem szembe sóhajtva kezdek bele.
- Igen, történt valami. - nagyot nyelve sütöm le szemeim, de résen nyitva hagyom őket. Most nem fogok transzba esni. - Anastasia tényleg terhes, de nem biztos, hogy tőled. Tulajdonképpen megcsalt téged. És emlékszel arra, amikor rákérdeztél, hogy mit kerestem apádnál mikor hazavittem a nagyid? - felpillantok kék íriszeibe, amik most meglepettségtől csillognak, és biccent egy picit. - Apádnál azért voltam, hogy aláírjam azt a szerződést, amit papíron két éve írtam alá. Az a papír azt fejti ki, hogy Anglia egész területe az enyém.. - és folytatnám még, de ekkor berontanak a fiúk.
- Fogd be, Rebecca Colt, mert pórul jársz! - néz rám Liam bosszúsan, de nem érdekel, még van valami.
- És tulajdonképpen egy szajha vagyok, mert... - nem engedik befejezni a mondatom. Niall befogja a szám és kivonszol, Liam pedig velem szembe megáll.
- Teljesen elment az eszed? - üvölt rám idegesen. Niall kezébe harapok, aki felvisítva elenged.
- Csak tudd meg milyen arról ábrándozni, hogy akit te a világon jobban szeretsz, miattad lövi fejbe magát, te pedig semmit nem tehetsz! - köpöm ki a szavakat, majd lerohanva, magam után becsapva az ajtót leülök a ház elé és rágyújtok egy cigire. El kellett volna mondanom neki az egészet. Hogy elcsábította a srácokat, hogy basztam velük. Összeszorítom a szemem, és remegő kezemmel ajkaimhoz emelem a cigit. Az ajtó kivágódik mellettem és Lou ront ki, rám sem néz, csak a kocsihoz megy és beülve elhajt. Remek, ezt szépen elbasztam. Az ajtó újra kinyílik, de a személy most mellettem helyet foglal és rágyújt egy cigire.
- Tudod, most összetört. És nem, nem azért, mert nem szóltál neki erről hamarabb. - kifújva a füstöt felnézek az égre, ami felhős, de csodaszép, ahogy megvilágítja a lemenő nap. - Azért tört össze, Rebecca, mert Ő tényleg akarta azt a gyereket magának, és én hiába értek veled teljesen egyet, Louis forrófejű, és le fogja mondani az esküvőt.
- Nem, azt nem szabad, Liam! Azért kell neki elmondanom, hogy szajha módjára lefeküdtem veletek! - szemeibe nézek, amik tanácstalanságtól telik.
- Jól van, nyugi! Kapcsolj ki, holnap van az eljegyzési parti! - felnevet, majd bemegy. Olyan könnyen beszél. Csak egy a gond, Liam. Ha kikapcsolok, az illúziók megtámadnak, és bármit mutathatnak. Hogy Louis szarrá basz, hogy Louist kínzom, hogy Louis meghal. Bármit. És lehet, van ennek jó oldala is, de inkább választom az egyiket sem, mint a rosszat, s jót. De mivel nincs választási lehetőségem, így csak azt tudom elérni, hogy ébren maradok. Ami talán életem legpocsékabb ötlete, de vállalom a kockázatod. Elnyomva a csikket, bemegyek, Liam pedig pont ekkor jön ki.
- Beszélek vele, hogy ne csináljon hülyeséget! - mélyen néz szemeibe, majd puszit lehel a fejemre, végül elmegy. Sóhajtva megyek be a konyhába, ahol a másik két fiú elhúzott szájjal néz rám.
- Szarul festesz! - jelenti ki Harry.
- Köszönöm, legalább nem vagyok mindig szexis! - mondom szem forgatva, majd neki támaszkodok a pultnak.
- Szóval? - kérdezi Niall.
- Nem merek aludni, ezért ha kellek, ott leszel! - mutatok a kanapéra.
- Szerintem ez nem fog összejönni! Igyál egy kis vizet, szárazak az ajkaid! - nyújt felém Harry egy pohár vizet. Vagyok annyira fáradt, hogy ne szagoljak bele, hogy megvádoljam a fiúkat, hogy altatót raktak bele, pedig kellett volna. Így lehúzva az egészet, nem telik bele sokba, már szemhéjaim csukódnak is le. Niall kap el, majd felkap és felvisz a szobába. Mielőtt elragadna a sötétség, még hallom, ahogy valamit motyog.
- Hidd el, jobb lesz ezután! - puszit nyom buksimra, majd ahogy léptei halkulnak, majd bezárja az ajtót, vele együtt az eszméltemet is elvesztem.

2 megjegyzés: