A fájdalmaitok és az emlékeitek kimosták
az összes tengert
Beszorultam a rémálmok és az elvesztett
álmok közé
Lou készített kávékat, míg én Gemmával
foglalkoztam a vendégszobába.
- Ohm.. Amúgy Rebecca Colt vagyok! -
mondom rámosolyogva és letéve mellé ruháim közül párat, meg egy friss
törölközőt és tusfürdőt.
- Gemma Styles! - szipogja, de nem mozdul,
feje pedig még mindig lehajtva. Leguggolok elé, és tekintetét keresem, amit
hamar meglelek. Látom a fájdalmat, a gyűlölet, a haragot, de a legnagyobb mégis
a fájdalom.
- Nem ismersz még, én sem téged! De ha
bármiben tudok segíteni, tényleg bármiben megteszem! Részvétem anyukád miatt,
tudom, mi történt veletek kis korotokban és, hogy ő volt az egyetlen ments várad,
még Harrynek ott volt Niall. - mondom, mire egy ferde mosollyal az arcán,
megtörli arcát és felsóhajt.
- Köszönöm a ruhákat, és hogy
lezuhanyozhatok. A halál csúnya dolog, de egyszer el kell jönnie. Anyát
megölték, de talán így volt ez megírva, ott fent. Talán eljött az ideje, hogy
szembe nézek a múltammal, Harryt pedig meglátogassam, vagy, hogy mondjam. Nem
kellett volna hagynom anno, hogy Niallhez menjen, de belátom, hogy talán akkor
ez volt a legjobb döntésem, hogy hagytam őt elszökni, apánk erőszakos kezeiből.
- motyogja üveges tekintettel.
- Az apukád is meghalt, Harry és Niall
megölte őt. De most csak zuhanyozz le, és próbálj meg aludni. Amit kaptál teát,
abba öntöttem egy kis altatót, ígérem senki nem fog zavarni! Te csak pihenj
nyugodtan, mi lent leszünk! - mondom megszorítva a combját, mire elmosolyodik,
egy köszönetet suttog. Felállok, kimegyek és bezárva, sóhajtva hagyom el az
emeletet és megyek le, ahol a srácok halkan, de kiabálnak egymással.
- Minek kellett felbukkannia? Hogy
felkavarjon bennem mindent? Most mondjátok meg, miért pont ide? Miét pont
hozzám jött? Miért nem ment valamelyik barátnőjéhez? - kérdezi Harry idegesen,
erei pedig párhelyen kiduzzadtak.
- Haver! Higgadj már le! Nem érted, hogy
csak te maradtál neki! És most neki kikurtul az öcsére van szüksége! - jelenti
ki Louis, mire szem forgatva nyugodt hangon szólalok meg.
- Mindenki fogja be! - erélyes hangom
hallatán, mind a négy rám emeli a tekintettét.
- Anyukádék? - kérdezem Loutól.
- Hazamentek! Azt mondta, nekünk kell ezt
most megoldani! - biccentek, majd Harryre nézek, aki dacosan néz szemembe.
- Tudnánk beszélni négyszemközt? - biccent,
én pedig megfogva kezét lehúzom a pincébe az edzős szobába, becsukom az ajtót
és a szemébe nézek
- Szóval, hogy talált rám? - kérdezi, mire
felnevetek.
- Leszarom, hogy talált rád, Harry! A
lényeg a részletekben, szavakban rejlik! A nővéred még mindig nem dolgozta fel
a gyermekkorotokban történt dolgokat. Nem büszke rá, de örül, hogy akkor
elengedett Niallhez, és most, hogy meghalt az egyetlen személy az életében, aki
ott volt neki, úgy érzi, most a múlttal kell szembenézni, azaz veled! - mondom
elhúzva számat.
- Oh, hogy én csak a múlt vagyok számára?
- kérdezi fogcsikorgatva, majd közelebb jön, és szinte ajkaimba mondja a
szavait. - Hol voltam neki 10 évig? Miért nem keresett hamarabb? Miért csak
akkor kellek mindenkinek, mikor elveszíti azt, aki neki a legtöbbet ér? - ez a
mondat, nekem is betalál. Hisz lefeküdtem vele, mikor Louba vagyok szerelmes.
Jó, ezt most kerüljük, nem rólam van szó.
- Oké, Harry nyugi van! - de késő, megfog,
felkap, és falhoz nyomva letámadja ajkaimat. Helytelen döntést hozok, de visszacsókolom,
beletúrok fürtös hajába, és meghúzom azokat. Kezeivel durván markol fenekembe,
majd elszalad tőlem, a vállamba liheg, én is az övébe. A homlokát vállamnak
dönti és halkan felnyög.
- Miért kellett felbukkannia? Miért
kellett meghalnia? Miért kellett megerőszakolnia? Miért kellett megszöknöm? -
négy kérdés, négy fajta emberhez. Nedv éri vállamat, karjaimmal magamhoz
szorítom, és füléhez hajolok.
- Hidd el, a legjobban cselekedtél, hogy
Niallel elmentél. Most nem lennél ilyen, Harry! Ne légy most erős! Add ki itt
és most minden fájdalmad! - jobban rákezd a sírásra, én pedig végig simítok a
hátán. - Túl sokáig voltál erős, Harry! Sírj, a gyermekkorodért! Sírj, a
fájdalmakért! Sírj, mert szinte árva voltál! Sírj, mert meghalt apukád! Sírj,
mert meghalt anyukád! Sírj, mert itt van Gemma! És sírj, mert az vagy, aki és
ez rengeteget számít! - mondom tovább simogatva hátát, ő pedig már remeg a
sírástól. Elenged, leszállok csípőjéről és figyelem, ahogy a földre ül, fejét
kezeibe temeti, és zokog. Lehunyom szemem, miközben nagyot nyelek, de kár
tagadnom, egy könnycsepp indult meg az arcomon, és mikor eléri az állam,
elválik tőlem és a földre hull. Újabbat nyelek, majd szemeimet szétnyitom és
kilépek az ajtón. Felmegyek a másik három sráchoz és leülök a bárszékre, majd
csak bámulok előre.
- Minden oké, Rebecca? Harry jól van? -
kérdezi Niall, mire mosolyogva nézek kék szemeibe, ami aggódással vannak teli.
- Jól lesz, ahogy a fent alvó lány is.
Most mindkettőnek kell az egyedüllét, de rendbe fognak jönni! - mondom, mire
biccentve bele iszik bögréjébe.
- És mond csak, te jól vagy? - kérdezi
Liam. - Elég fura, hogy Harry nem üvöltözött veled, és Gemma se akadt ki a
környezetedben!
- Liam, lány vagyok. Harry és Gemma is
tudják ezt. - mondom cinikusan, majd felsóhajtok. - Srácok, gondolom nem igazán
mertek egymás előtt kiadni a gyengébb érzéseitek! - mondom, mire mind a négyen
biccentenek. - Láttátok már egymást sírni? - elgondolkoznak, de mind a négyen
megcsóválják a fejüket. - Ez itt a gond. Nekem pedig van egy természetem, ami
bizalmat gerjeszt. Értitek? Vagy csak egyszerűen, Harry nem akarja, hogy
kisebbre tartsátok őt, mint eddig. Mert úgy gondolja, mivel ő a legfiatalabb
köztetek, ez már alapból megvan! - motyogom, mire mind a hárman szemet
forgatnak, Lou még fel is pufog.
- Ugyan már! Harryt mind a hárman
szeretjük, sőt a múltjai miatt, én személyesen felnézek rá. - mondja
gyengédebben. - Miért gondolhatja ezt?
- Mert nem beszéltek az érzéseitekről
őszintén? Mondtátok már, egymásnak, hogy szeretlek? - kérdezem, mire felhörögnek,
de nem válaszolnak. - Erről beszéltem. És ha most nem haragudtok, felmegyek
csomagolni! - mondom leszállva a székről.
- Nem! Most nem mehetsz el! - jelenti ki
Lou.
- Hova mennél? - kérdezi Liam, mire
elmosolyodom.
- Megnyertük a háborút, fiúk, de nekem
kötelességem van. A családom pedig lehet, veszélyben van, nem akarok fájdalmat
okozni, de el kell mennem! – mondom, ekkor viszont a hátam mögül szólal meg
valaki.
- Rendben! De nem ma! 2 napot kérek, és
Gemma is veled megy! - Harryre pillantok, aki most tekintélyt parancsolóan, ám
piros, duzzadt szemekkel néz szemeimbe.
- Gemma... törékeny lány, Harry. - mondom
ajkamba harapva.
- Meg fogjuk neki tanítani, hogy legyen
erős. Szembe néznie a múlttal, a múlt pedig én vagyok. Meg kell tanulnia, hogy
legyen erős, ha nincs mellette senki sem. Meg kell mutatni neki, hogy az élet,
amit mi kiskorunkban éltünk, nem volt jó, a legrosszabbak egyike, de az igazi,
a nagybetűs élet, még kegyetlenebb, ha semmi sem úgy alakul, ahogy azt mi
eltervezzük, akarjuk, vagy csak elvárjuk! - jelenti ki, mire összekulcsolva
karjaim, egyik szemöldökömet felvonom és végig nyalok alsó ajkamon.
- Szóval azt mondod, ha felébred, felmész
hozzá, beszélsz vele, majd a nyakamra sózod? - felnevet, majd csettint
nyelvével.
- Pontosan, Rebecca! És két nap múlva
veled fog menni Oxfordba! - szem forgatva biccentek, majd visszafordulok a
meglepett fiúkhoz.
- Így kell összeszedni magad, és férfinak
lenni. Fiúk, Harry Styles!
- Tényleg elfogod vinni Gemmát? - kérdezi
Liam, mire biccentek. Este 8 van, Gemma 1 órája kelhetett fel, azóta Harry
zárta magát össze vele. Mind a négyen itt ülünk a konyhában, és eszünk. A fiúk
egy - egy csomag chipset, én meg gumicukrot.
- De még mindig nem értem miért mész
Oxfordba vissza... - mondja Niall, mire lenyelve a macit ránézek.
- Mert nem érem el a családom, Szöszi! És
bajt érzek, de nyugi mindennap fogunk beszélni! - mondom, ekkor pedig
megjelennek ők, a két Styles, és mindkettőn egy enyhébb mosollyal az
arcukon. Harry összedörzsöli a kezét, majd rám néz.
- Holnap el kéne menni a nővéremmel
vásárolni, felégette az a mocsok a házat, ahol éltek anyámmal együtt, pedig a
holteste is éget! - jelenti ki, mire Gemma kicsit összerezzen, de Harryn semmi
nyoma, hogy gyászolna, vagy valami. Beszél tovább, de nem nagyon tudok
figyelni, a gesztusait, mimikáját nézem s fokozatosan esik le mit tettem.
Kiadta a fájdalmát, azt a sokat, ami felhalmozódott benne. Az egész folyamat újra fog indulni. Újra felhalmozódik benne, és ki tudja, mikor fogja újra kiadni. A gyenge pontját próbálom lekövetkeztetni, de hamar leesik, mikor
Gemmát átkarolja. Louisra egy gyors pillantást vettek, végig mérem őt, majd
ismét Gemmára nézek. Kifejezetten jól állnak a ruháim rajta. Majd a mellette
állóra tekintek, aki pont akkor nézz a szemembe, és rám kacsint. Nem hiszem,
hogy feltűnt, de közelebb hajoltam és belefúrtam a tekintettem az övébe.
Meglepetten, de tovább tűrte a tekintettem, mire féloldalas mosolyt varázsoltam
arcomra. Legszívesebben a fejemet verném a falba, hogy mi a jó Istenért mondtam
neki, hogy adja ki az összes fájdalmát, de szigorúan tilos. Khm..
- Akkor benne vagy? - kérdezi ezzel
kirángatva az elmémből.
- Mond már el még egyszer! - mondom
megdörzsölve a szemem, és ismét a - most már - vigyorgó zöld szeműre nézek.
- Holnap elmentek Gemmával vásárolni, amit
én állok. Most pedig kicsit betanítod, és mindennap napi 3 - szor három órát. -
mondja, mire kicsit akadozva, de biccentek. - Két nap múlva pedig irány Oxford!
- mondja nyelvével csettintve.
- Aham. Szép terv Styles, csak egy gondom
lenne. Én mikor veszem használatba, az ex - csajom? - kérdezi Lou, mire
felhorkanok.
- Majd, ha lekoptattad a csajodat, addig
nem kóstolsz meg többé, BooBear! - mondom bekapva egy újabb macit, majd Gemmára
nézek. – Gyere, adok egy sportmelltartót, meg nadrágot és cipőt. Az a nagy
mázlink, hogy berendeztem a termet. Először futni fogunk, majd tanítok pár
önvédelmi ütést, válasz majd egy fiút, kit akarsz megverni, én Louist már
lestoppoltam! - mondom kacsintva a kék szemű ördögömre, majd megfogva a
meglepett tekintetű lány kezét, felrángatom és tovább hadarok.
- Amúgy mennyi idős vagy? Mikor születtél?
Holnap megbeszéljük a stílusodat, meg majd adok pár tanácsot! Majd mesélek, mi
van köztem és Lou között, tudod, nem szokott járni ennyit a szám csak... -
belépünk a szobámba, bezárom az ajtót, majd a szemébe nézek. - Miről
beszéltettek Harryvel? - kérdezem, mire összezavart tekintettel nézz rám.
- Ahhoz szerintem semmi közöd! - oh, a kis
dacos!
- Figyelj, eddig bírtalak, ne rontsuk ezt
el! Oké, biztos vagyok benne, hogy beszéltettek az elmúlt évekről, meg ilyenek,
de engem az nem is érdekel. Az érdekel, hogy, hogy indult a beszélgetés! -
kíváncsian nézek rá, majd sóhajtva lehuppan az ágyamra.
- Vízágy! Tetszik! - mondja nevetve, majd
rám néz. - Bejött, leült velem szembe, majd elmondta, hogy ki Ő, elmondta, hogy
ő egy maffiózó, és tudni szeretné, hogy ki támadott rá anyánkra. Elmondtam egy
kisebb személyleírást, majd beállt a csend. Utána én meséltem, hogy anya
drogokba menekült, mikor csak én mentem oda, vert anya, mert nem vittem oda
Harryt is, de ez két éve leállt. - mondja, mire megértően biccentek.
- Rendben! Akkor most válaszolj a lépcsőn
feltett kérdésekre! Mennyi idős vagy? - kérdezem előkapva a szekrényből egy
sportmelltartót és egy nadrágot.
- 24 vagyok. És Februárban leszek 25. -
mondja mosolyogva.
- És tetszik valamelyik idióta? - kérdezem
ránevetve, mire fejet ráz.
- Nem! Ohm, tulajdonképpen csak a szöszit
ismerem, de őt sem személyesen. Egyszer - kétszer láttam Harryvel! - jelenti ki
és vetkőzni kezd előttem.
- Akkor hadd meséljek. Kezdjük talán a
szöszivel. Nagyon bír enni. Viszont erre ritkán, igaz, de gyúr is. Nagyon
jó fej srác, megbízható és Harryvel úgy bánik, mintha az öccse lenne. Szereti
őt, és Harry is viszont. Liam.. Barna szemű, ég felé meredező haj. Hát az a
srác, nagyon szexéhes. - nevetek fel. - Viszont szerethető. A csapat esze, és
vele is tényleg megbeszélhetsz bármit. Amúgy ezt mind az ötünkkel megteheted.
Aztán van Louis... Ő húzósabb téma. Szóval úgy lassan 2 éve vagy több, mikor
találkoztunk én meg Lou, meg úgy én meg a srácok. De Lou és én akkor kavartunk
is egymással. Azért 19 évesen tényleg elhittem, hogy Ő és én, mint valami
sziámi ikrek. Akkoriban még rúdtáncosnő voltam, nem ítélhetsz el, nem basztam
senkivel, csak mozogtam és csak a rúdon. Na, de minden megváltozott, mikor
kiderült, egy s pár dolog. A családomtól kiskoromban elszakítottak, így
elutaztam hozzájuk, másfél évre. És azt kell, mondjam, hogy megbántam, hogy
akkor nem rángattam Lout is magammal. Tulajdonképpen is - is, mert így az
lettem, aki most. Egy szívtelen ribanc, de ez most nem számít. Az számít, hogy
a világon, én vagyok az egyedüli lány, aki maffiózó, és emiatt sokan akarnak,
de az én szívem Louisnál maradt, akinek az apja elbaszta az életét, ugyanis egy
szerződést aláírva megpecsételte a srác sorsát, így neki menyasszonya lett,
nekem meg egy szar életem, de titokban barátság extrákozunk néha, de ez nem
számít. - mondom felnevetve.
- Azta! - jelenti ki, de már készen áll
előttem. Én is gyorsan átöltözöm, majd rápillantok
- Remek! Gyere! - mondom megragadva a
kezét és lerángatom. A fiúk nem kicsit néznek meg, és végre nem csak engem, de
Harry és Louis szeme még mindig rajtam pihen. Megragadok két vizes palackot,
majd intve otthagyom a srácokat. Bezárom, az ajtót mikor beérünk az edzős
szobába, majd az MP3 - at bedugva indítok el zenéket.
- Uh, ezt szeretem! - mondja és énekelni
kezdi, a Fall Out Boy egyik számát.
- Sportosnak tűnsz, szóval mi lenne, ha
egy kis bemelegítés után az önvédelemmel kezdenék? - tovább énekelve biccent,
majd azonnal neki is áll. Én is megnyújtom lábaim, és el sem hiszem, de már
hiányzott, sőt. Mikor kész vagyok, Gemmára nézek, aki szintén rám néz, majd
felnevet.
- Tudok karatézni! - jelenti ki, mire
meglepetten nézek rá.
- Akkor mutass néhány mozdulatot, én úgy
se tudok! - nem figyelek, és már előttem repül el a lába. Mi a szar?
- Na, jó ez mi volt? - kérdezem, picit
hátrébb ugorva.
- Karate! - motyogja mosolyogva.
- Bokszolni tudsz? - kérdezem, mire
megcsóválja a fejét. - Remek! Akkor most megtanulsz! A karatét pedig használd,
ha megtámadnak! - megértően biccent, majd kezébe nyomok két bokszkesztyűt és
segítek felvenni. Megfogom a boksz zsákot, majd rápillantok.
- Üss bele! - mondom, mire kicsi gyáván,
de beleüt.
- Nem jó! Hunyd le a szemed! A dühödet
szedd össze, és add ki ezen! - biccent, lehunyja a szemét, majd vicsorogva
nyitja ki és püfölni kezdi. Talán több van benne, mint elsőre látszik, és ebben
egyre biztosabb vagyok.
Úristen! Siess a következövel <33
VálaszTörlés