44. Tomlinson

Hidegebb vagyok, mint ez az otthon

Gonoszabb vagyok, mint a démonjaim

A fiúk amint felmentek, már jöttek is le felöltözve, majd, mint a Hófehérke és a 7 törpébe, puszit nyomtak arcomra és elmentek. Fura. Felsietem és átöltöztem egy szoknyába, atlétába és egy zoknit húztam még a lábamra. Hajamat lófarokba fogtam fel. A házban a csengő éles hangja terjedt szét, én pedig letrappolva nyitottam ajtót. Arra számítottam, hogy a fiúk lesznek azok, de nem, Lou volt az és kicsit mérgesnek tűnt. "Kicsit". 

- Elegem van apámból! Elegem van abból a ribancból! De legfőképpen belőled van elegem! - mondja rám nézve.

- Most mi bajod, Mr Tökéletesség? - kérdezem egy almába harapva.

- Hogy, mi? Kurvára elegem van, hogy nem tehetlek magamévá, mert te és az a nagy eszed megtiltotta! - jelenti ki kiabálva.

- Kussolj már, bassza meg! Nem veszed észre, hogy tőled zeng ez a kibaszott nagy lakás? - kérdezem, mire odaáll elém.

- Te csak ne parancsolgass nekem, Rebecca! Elegem van, hogy azt hiszed te vagy itt a nagyságos asszony vagy ki a faszom! Nagyképű ribanc lettél! - mondja a szemembe nézve.

- Én legalább nem vagyok terhes, faszfej! - mondom fogcsikorgatva.

- Oh, tényleg? Ki tudja, hogy fasz került beléd még kint voltál, és ki tudja hány faszt szoptál le! - mondja gúnnyal a hangjába.

- Mi a franc ütött beléd? Bolondgombát ettél, tegnap még te voltál a legboldogabb ember délelőtt! Most meg idejössz, és baszogatsz! - kiabálok rá, mire gúnyosan felröhög.

- Elmondtam! - mondja üvöltve majd elém áll. - Meg. Akarlak. Kúrni. De. Kurvára. - minden szónál éles levegőt szív be, és közelebb jön ajkamhoz.

- Nem szabad! - mondom suttogva.

- Ki a faszomat érdekel? Másféle éve nem basztam egy kurva jót! És itt vagy te, és tudom, hogy már hiányolsz!

- Nem lehet! - mondom rákacsintva, majd hátrébb lépve beleharapok az almámba.

- Arrrg! - mondja idegbetegen.

- Jó, nyugi! Abban igazad, hogy tényleg hiányollak, de Lou... Menyasszonyod van! Szóval.. - mondom, mire rám néz szikrákat szóró szemével.

- Ha még egyszer felhozod, hogy menyasszonyom van, én, megerőszakollak! - az alma megakadtam a torkom, és köhögve néztem vissza Lou szemébe.

- Faszfej! Kurvára takarodj a házamból, most! - mondom, mire elvigyorodik. Pofátlan, fhuuu...

- Nagy örömmel! Csak még valami! - mondja és közelebb jön. - Anastasia mérgezett meg, Babám! - majd puszit nyom ajkaimra és becsapja maga után az ajtó. Hogy mi a jó isten? Kidobom az almát és cigire gyújtok remegő kezekkel. Nem, ez most egyáltalán nem volt humoros Louistól. Először a megerőszakolás, mos pedig ez. És ami borzalmas, hogy tudom őszintén mondta, végig őszinte volt velem és rohadtul fájna, de inkább a düh veszi át a helyét. Ha így játszunk, akkor játszunk így. Rebecca Coltot senki nem fogja csőbe húzni, pláne, hogy én azt nem adom vissza. De mit is mondott Lou.. Megerőszakol. Ha én is élvezem, az nem fog összejönni és kifújva egy hatalmas füstfelhőt vigyorodtam el ördögien miközben a bosszúm terve kezdett kirajzolódnia a fejembe.

1 óra múlva a fiúk tényleg visszatértek és Niallt meg engem és a sütiket magunkra hagyva lementek a pincébe.

- Reggel ezt hittem, lebukunk! - morogja a sütibe harapva.

- Kösz, hogy bízol bennem! - mondom felnevetve, mire ő is elmosolyodik.

- Tudod jól, hogy mind a négyen bízunk benned! - mondja meg lökve egy picit.

- Ahhoz képest, hogy Lou egy órája vallotta be, hogy ha még egyszer kiejtem, hogy menyasszonya van, megerőszakol és még azt is bevallotta - hozzáteszem vigyorogva -, hogy az a ribanc mérgezett meg, tényleg nagyon úgy tűnik. - mondom hadarva.

- Mi a faszomról beszélsz, Rebecca? Lou itt volt? - kérdezi döbbenten.

- Ja, és meg akart dugni, meg elnevezett minden szajhának, de mindegy... - mondom, majd a szöszi szemébe nézek. - Van egy tervem!

- Oh, meséld el! - mondja vigyorogva.

- Nem kötöm az orrodra! Elég, ha csak én tudom! - mondom vigyorogva.

- És az esküvő? - kérdezi, mire sóhajtva szemet forgatok.

- Majd! Még nem jött el az első lépés ideje! - ekkor a fiúk is beléptek a konyhába vigyorogva.

- Itt volt Lou!

- Tökéletes szobáid lesznek! - szólal meg a két fiú egyszerre. Harry némán baktatott mellém eközben és csórt a sütimből.

- Mi az, hogy itt volt Lou? - kérdezi Liam.

- Király! Akkor csináltok nekem két szobát? - kérdezem vigyorogva.

- Rebecca... Ne terelj! Miért volt itt Lou? - kérdezi sóhajtva Hazza.

- Megakart kúrni, mire én ellenkeztem! - sóhajtok fel.

- De tényleg, miért nem baszol vele? - kérdezi a szöszi, közben a kaja maradék kivillan a szájából.

- Niall moderáld magad! - szól rá Liam szem forgatva.

- Mert, ha megcsalja azt a ribancot, akkor baszhatja az esküvőt! Na, de várj ennél mondott sokkal jobbat is! - és itt rendesen beizgultam, hogy hiteles legyen. - Az a kurva mérgezett meg! - majd unottan ettem tovább a sütim.

- Mi a pöcsöm? - kérdezi Liam elkerekedett szemekkel.

- Hát, látod! Na, de kicsinálja meg a két szobát? - mire hárman felrakják a kezüket. - Ez egy rossz vicc, ugye? - kérdezem, mire elvigyorodnak. - Három vendégszoba! - mondom a szemükbe nézve.

- Vagy egy szoba hármunknak! - mondja a szöszi vigyorogva.

- Még mindig nem a válaszom, Szívecském! - kétszer megpaskolom az arcát, majd felpattanok és összedörzsölve a kezem, elvigyorodom ördögien. - Most pedig itt hagylak titeket, nekem van egy picinyke dolgom! Addig ti... Költözzetek be, este meg csapunk egy kis bulit! - mondom, majd mind hármuk arcára puszit nyomva ott hagyom őket és elindulok a kocsimmal. Mire odaértem - a célomhoz - addigra már besötétedett. Majd várok. Pár perc múlva a célszemély hagyja el az épületet és indul el jobbra. Felhúzva fejemre a kapucnim, kipattanok és a rongyot a kezembe véve ráöntöm a kloroformot. Magas sarkú cipője koppan minden egyes lépésnél, ami betölti a csendes teret, majd a lépések elhallgatnak, az arcomon pedig vigyor terül szét, a hátsó ülésen, pedig az én kis foglyom terült el. A kocsinak gázt adva már indulok is meg a bunker felé. Kikapva a kocsiból, lecipelem nehezen, és odakötözöm a székhez. Kezeimet leporolom, majd bezárom magam után az ajtót. A telefon pedig pont ugyanekkor szólalt meg. Előkapva szólok bele, elfojtva egy ásítást.

- Igen?

- Rebecca... Beszélnünk kell most azonnal! Hol vagy? - Lou idegességtől remegő hangja vigyort varázsol arcomra.

- A szöszit kérdezd meg, de előtte mindenképpen mond el neki, hogy ne várjanak. A dolgom elhúzódott. - kinyomom, majd a konyhába megyek és lehúzok egy bögre kávét. Sokkal jobban esne most egy kis alkohol, de nem fogok inni, még pár napig, utána bebaszok és nem nagyon akarok emlékezni semmire. Kiiszom az utolsó cseppet is, ekkor viszont kocsifékezést hallok fentről. Felszaladok és ajtót nyitok, Lou pedig ott áll előttem teljes sokkban (?).

- Figyelj, én egyáltalán nem úgy...- kezd bele, de szem forgatva megragadom a tarkóját és ajkainkat összetapasztva megcsókolom. Tűzijáték robban ki, amint nyelvünk is összeforr, derekamat körbe öleli, míg én barna tincseit kócolom össze.

- Elpuhultál, Tomlinson! - kuncogva válok el tőle, mire felsóhajt.

- Ne is mondd! Mióta nem elégülök ki rendesen, igazi homár lettem! - mondja, mire nevetve puszit nyomok ajkaira. - De mi ez a nagy boldogság? És hol vagyunk egyáltalán?

- Ez az én kis privát helyem. Ez egy olyan nappalinak nevezhető szoba, a másik pedig.. - kezdek bele, de ekkor egy gyér „Segítséget!” hallunk meg.

- Mit csináltál? - kérdezi döbbenten.

- Oh, ez aranyos, de a buli még csak most kezdődik, Tomlinson! - rákacsintok, majd lerohanok.