2015. november 12., csütörtök

22. Freedom

A vágyaim dúlnak bennem
Mint egy harcos bárdja, büszke és tüzes
Legyen az enyém a győzelem



Amint levettem a sportmelltartóm és a rám tapadt nadrágot besétáltam a fürdőszobába. Levettem az alsóneműm és beállva a zuhany alá hunytam le szemeim. Beszéltem vele és szeret. Futott át először az agyamba. De attól, hogy szeret, még nem az jelenti, hogy nem csalt meg. Én tiszta vagyok, bár konkrétan rászoktam a dohányzásra. Jó, nyugi! Hamar végzek a tusolással, majd magam  köré tekerve a törölközőt kiszállok. A hajamat is becsavarom, majd a szobámba sétálok és felöltözök. Elvégzem mindennapi pizsama váltásomat, majd bebújok az ágyba, szemeimet lehunyom és várom, hogy, mint mindig a fáradtság átvegye felettem a hatalmat. De SEMMI!! Hanyatt fekszem, és most, mint egy halott - kezeim mellkasomon összekulcsolva - fekszem, de most se. Hasra, felhúzott lábakkal, magzat pózba, nyitott szájjal, de semmi. A következő lépésem, hogy bedugom a fülem, és mikor ez meg van, ahelyett, hogy álomba merülnék, dúdolom halkan a dalt. Morogva felülök és a párnát fejemre szorítva sikítok bele, remélhetőleg nem olyan hangosan. Mit csináljak? A fáradtság, az álom kirepült a fejemből, szememből, belőlem, amint beszéltem Louis - val. Szóval mindenről Ő tehet. Kész. Most pedig nincs mit tenni, motorozni fogok. A gardróbhoz sétálok, kiveszek egy fekete mintás harisnyát, szoknyát, atlétát. bőrdzsekit és bakancsot. Kinyitom az ablakot, és egy ügyes mozdulattal ki is ugrok. Négy kézláb érkezem, majd leporolva kezeim a garázsokhoz megyek. Beírom a kódot, és amint kinyílik elveszem a fekete BMW kulcsát és ráhuppanva már ki is hajtok. Az arcomra széles vigyort varázsolt a készülődő vihar szele, a hajam hátul száll jobbra - balra. Én pedig meg sem állok egy pontig. Ez a pont pedig egy eldugott tengerpart. Mire ideérek, eljön a hajnal négy óra, és a nap épp felkel, de nem várok sokáig. Leszállok, rágyújtok a cigire és csak nézem a gyönyörű kilátást. Mi van akkor, ha tényleg megcsalt? Megcsalt.. Lehet ennek egyáltalán ezt nevezni? Hisz, valljuk be, én hagytam ott, én nem keltettem fel és rángattam magammal, de könyörgöm ez majdnem egy éve volt. Mégis tisztán emlékszem az arcára, a nyugodt, kisfiús mosolyú, türkizkék szemű srácra, akit ott hagytam, ahelyett, hogy elhoztam volna ide, de helyesen tettem. Nekem itt a helyem, neki Londonba kell intéznie maffiát. Fura lesz visszatérni oda. Semmit terc, semmi munka, semmim sem lesz négy idiótán kívül, de még minden változhat. És van egy olyan érzésem, hogy a mai nap kurva nagy felszabadulást fog nekem hozni. És ha azt mondom, félek, az szinte semmiség. A kezeim a remegő cigivel mutatják, hogy itt nem csak egy érzésről van szó. A telefonom megszólal én pedig egy kis morgás után felveszem.
- Reggelt'! - köszönök bele.
- Hajnal van, drága unokám! Hol a francba vagy? - kérdezi mérgesen nagyapám.
- Messze! - mondom eldobva a csikket, eltaposva miközben kifújom a füstöt.
- Igyekezz haza! Jót érzek a mai nappal kapcsolatban! - mondja és leteszi. Megszoktam már tőle. Victor sosem köszön senkinek, a családból. Felpattanok, és elindulok visszafelé, de most már a nap is követi utamat, így mire megérkezek, már reggel 7 van, nagyapám pedig olyan izgatott, mintha az első szexére készülne.
- Easy Rider, nagyapa! - mondom nevetve.
- Nem lehet lenyugtatni! - morogja Jace a kávéját szörcsögve.
- Reggelizz és vágjunk bele! - mondja majd szökdécselve elmegy. Jace - szel összenézzünk, majd nevetve besétálunk a konyhába. Tálba müzlit, tejet öntök majd bekanalazva Jace - re nézek.
- Bármi történik, anya nem tudhatja meg! Ha nagyapa jajveszékelve jön be, üsd le! - mondom neki, mire összehúzza a szemöldökét.
- A nagyapát? Engem, azért megölnek! - mondja és félelmet látok a szemébe. - Miből gondolod, hogy történni fog valami?
- Akkor csak.. anya ne tudjon róla, hogy bármi bajom is van! - mondom nevetve és elveszek egy almát, majd hátat fordítok - Meg hát nem csak nagyapának vannak érzései.
- És ha meghalsz!?!
- Olyan nincs, bátyó! - nevetek fel beleharapva az almába és nagyapa után megyek. Hamar megtalálom és helyet foglalok.
- Hunyd le a szemed! És most arról mesélsz, amiről akarsz! - mondja vigyorogva. Vállat rándítok és mesélek.
- Reggel motoroztam, mert nem bírtam aludni, amiatt a buzi miatt. Mielőtt elmentem volna aludni beszéltem Louissal, és hát kiderült, hogy még mindig szeret, és én is őt. Szóval most nem tudom, mi van. Nem kérdeztem még - ő se - hogy, megcsalt - e, de úgy gondolom már semmi közöm hozzá. Leléptem szó nélkül, ami nem volt helyes, sőt ha tehetném, visszaforgatnám az időt, és őt is magammal hoznám. Kurvára szeretem, hiányzik és tisztára olyan, mintha szex elvonón lennék. Próbáltam már itt kefélni valakivel, de nem jött össze. Szóval azt hiszem Louis Tomlinson lett a drogom, én meg egy drogfüggő kurva lettem. - a végére már túl gyorsan szedtem a levegőt, és túl gyorsan beszéltem. A lélegzetem elakadt, légszomjam támadt. Az ereimben a vér, mintha több mint forrásponton lennének. Majd kinyitottam a szemem, levegő után próbáltam kapkodni, de ajkaim nem nyíltak ki. Lebénultam, és nagyapa rémült tekintette után, jött a plafon, majd a zuhanás a sötétségbe és a csendbe. Én viszont mégsem rémültem meg. Valamiért biztonságban éreztem maga, ott voltam én a nagy sötétségbe és nem kiabáltam segítségért. Szememet lehunytam, és már nem éreztem semmit. Alsó ajkamba harapva kinyitottam a szemem, és kaján vigyor terült szét arcomon. Végig néztem magamon, egy vörös testre simuló ruha voltam rajtam, fekete bakanccsal. Fejemet feljebb emeltem, és egy kislányt pillantottam meg, nem ismertem fel, sem a vele lévő férfit sem. Biciklizni tanította lányát, ezután pedig sorra jöttek még pillanat képek, míg el nem jutottam a fekete rúzsáig. Majd kísérteties módon a rózsa szaporodott, egészen 14 - ig, majd "megtámadtak".  Szemeimet összeszorítottam,majd mikor kinyitottam lenéztem a karomra, ott volt az a bizonyos rózsa. Viszont eddig sötétben tapogatózó elmém, fényt kapott. Először csak egy szó cikázott, majd jött a többi, majd a gyerekkorom, a tudásom, az ismerősök, a nevek, az emlékeim. Mintha be lennék drogozva. Majd megszűnik minden, világosság lesz, és a szemem újra szét rebben. Nem érzek semmit, csak a család tagjaim lihegését az arcomba.
- Ha kapnék levegőt! - mondom felkönyökölve, mire mind a négyen hátra ugranak.
- Jól vagy? - kérdezi Jace remegő hanggal.
- Max. 5 percre, ha ki voltam ütve! - mondom nevetve.
- Ezt számítsd be 5 hétre! - mondja apám morogva, majd magához ránt és megölel. 5 hét?
- Mégis mi a francról beszéltek? 5 perc volt csak! - mondom feltápászkodva, miután apám elengedett. Nagyapám egyből betámadt. Megnézte a pupilláim, a torkom, megvizsgálta a szívverésem.
- Mit érzel? - kérdezi Alex már nyugodtabban.
- Nem tudom.... Szabadságot? - mondom nevetve.
- Ezt, hogy érted? - nagyapám újra megnézi, a pupillám aztán eltávolodik és elvigyorodik. - Fiaim! Sikerült! - mondja kettőt tapsolva. Mind a négyen összehúzott szemöldökkel nézzünk rá, mire fejcsóválva csípőjére teszi a kezét.
- Akit eddig ismertetek lányt, kicsit megváltozott. Jobban mondva egy anya oroszlánt. És kötelességének érzi megvédeni a... - mondja, nagyapám majd a szemembe néz.
- A családot. A szerelemet. A hű barátokat. A gyámoltalanokat. - elképedve hol rám, hol Victorra néznek, majd Jace néz rám.
- Akkor igazi maffiózó vagy, csak annál is hidegebb? - kérdezi nevetve, mire összeszűkítem a szemem.
- Nem kipurcantam, hanem.... - és itt elhallgattam. Tulajdonképpen mi is vagyok én most?
- Ugyan azaz ember vagy. Csak most már hajt az ösztön, hogy ölj és védj! A célodat, pedig megszerzed.. mindig! - mondja nagyapám.
- És mi a célja? - kérdezi meg apám, mire nagyapám kíváncsian néz rám, én pedig kiroppantva ujjaim nézek rájuk. 
- Louis Tomlinson! - vigyorodom el.



Sziasztok, Bogyók! Szóval járok nektek némi megmagyarázással, és ha kérdés van válaszolok. Azért remélem tetszett, a következővel sietek, amiben lesz egy kis csaj bunyó is. Addig is puszi, és már csak 1 nap!!!! ♥♥

4 megjegyzés:

  1. a vége *.*
    istenem
    de
    cuki
    volt
    *_____*
    és holnap MADE IN THE AM..........erről mindenkinek tudnia kell ... szóval probotáld csak jól teszed :P
    a kövivel pedig
    SIESS

    VálaszTörlés